Imre Flóra: Jób

Mit tudjátok, micsoda Isten,
milyen emberfölötti gőg
kellett hozzá, hogy megőrizzem
az ujjammal elérhetőt?

Micsoda indulattá lennem,
hogy ne hajlítsam könnyedén
kíváncsi arcába a testem -
Mit tudjátok, mit éltem én?

Nem a fekélyek viszketése:
a lecsupaszított tudat,
az vésett szemem idegébe
ilyen forrongó árkokat.

Ahogy az állat szembe pattan,
míg a roncsolt inak között
a megroppanó csontozatban
világlanak az ösztönök;

éppen mert zárva minden útja,
az utolsó eszméletig
valami újra lábra dobja,
míg koponyája széttörik -

Hát így maradtam én is élve.
Hiszen jámborul istenes
módon bízva a józan észben
hihettem-e, hogy vége lesz?