Géczi János: Egy alvóhoz

Hogy kettőzve vagyunk, egymás mellé állva,

mint víztükör fölött a jégmadár szárnya,

észre nem veszed. Nem ragyogóbb pedig nálad,

ahol járunk, se a zöld partszegély, se a tengerárak,

se az ég felé törekvő mélyárnyú fügebokrok.

Tőlem sem sugárzóbbak a szívben élő szobrok,

sem a bronz, mely istennek kínál testet, ha lehetek

veled. Hullnak alá, rád, a tenyérnyi, nagy falevelek.

Felébredsz-e, szárnyával hogy valaki megérintett?

Gondolom a jégmadár járt erre, s megintett!